A szivattyúkat működési módjuk szerint két nagy csoportba sorolhatjuk. Ezek: a merülő szivattyúk és a felszíni, vagy más néven kerti szivattyúk.
A merülő szivattyúk lényege a nevükben rejlik. Ezeket a szivattyúzandó vízbe (folyadékba) kell merítenünk ahhoz, hogy működjenek. Mint a többiekbe (egy-két kivétellel) ezekbe is centrifugál szivattyút építenek be. Az elektromos részek (a motor és a kapcsoló) tökéletesen vízhatlan házba kerülnek, ez a megengedett legnagyobb bemerítési mélységig garantálja a biztonságot. A merülő szivattyúk házán nincs is szívócsonk, csak vízbevezető rácsozat, amely azt hivatott biztosítani, hogy a szivattyú által szállíthatónál nagyobb szilárd testek ne is kerüljenek a szivattyúba.
A maximális bemerítési mélységet túllépve a merülő szivattyú tömítései már nem állnak ellen a nyomásnak, a szivattyú be fog ázni, és tönkremegy.
A merülő szivattyúk felnyomják a folyadékot a gyári adatként megadott szállítómagasságba. Ez a magasság nem a szivattyú tényleges helyzetétől, hanem a szállítandó folyadék felszínétől számítódik, hiszen a folyadékba mártott csőben szivattyú nélkül is a külső víz szintjére emelkedik a víz. A merülő szivattyúk teljesítménye szerint az emelőmagasság általában 6-9 méter, nagyobb teljesítményű szivattyúknál 11 méter. A magasnyomású merülő szivattyúk 30-50 méteres szállítómagasságot is produkálnak, a speciális mélykút szivattyúk pedig 50-80 méterre képesek felemelni a vizet.
A folyadékszállító képesség a szállítómagassággal arányosan csökken. Minden szivattyúnak van egy szállítási karakterisztikája, amelyből megállapítható, hogy milyen magasságba mennyi vizet képes szállítani meghatározott időegység alatt. Ezen adatokra tájékoztató jellegű táblázatot adunk.
